Kalibáskő gyerekvilág
Kalibáskő Gyerekvilág
GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE
A dévai Szent Ferenc Alapítvány által meghirdetett erdélyi Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez ( http://www.magnificat.ro/portal/index.php/szent-ferenc-alap-mainmenu-144/roviden/9573-tegyuk-tunderkertte-szulofoldunket) a Kalibáskő Erdei Iskola három tevékenységgel csatlakozik:
• Alma András
• Bodnár Bognár
• Kézműves Kata

● Az Alma András című projekt 2014-ben negyedszer kerül megrendezésre a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület szervezésében. Évente 4 különböző tanintézmény vett részt (óvodások és iskolások).

A program Alma Andrást, a mesehőst használja, hogy a gyerekeknek érthetőbbé és érdekesebbé tegye a gyümölcsöskerttel kapcsolatos tanításokat. Az almabáb saját furfangjának és segítőtársainak köszönhetően megmenekült a mesebeli élettelen gyümölcsöskertből és eljött a gyerekekhez, abban reménykedve, hogy közös erővel sikerül megtörni a gonosz varázslatot, elűzni a sötétséget és a kertben élő fák újra virágozni, gyümölcsözni, pompázni fognak. Alma András bemutatja a gyerekeknek az Erdélyben őshonos almafajtákat, a pónyikot, a batult, a cigány almát és másokat és elmagyarázta, hogy miért érdemes ezeket előnyben részesíteni a modern üzlethálózatokban vásárolt fajtákkal szemben.
Az egyesület csíkpálfalvi kertjében évente sok szorgos gyerekkéz gondozza a gyümölcsfákat: tavassal lemeszelik a törzsüket, megismerik a magoncokat és az oltás csínját-bínját, májusban megfigyelik a virágzást és porzást. Ilyenkor a szomszéd méhész bácsihoz is ellátogatunk, aki mindig kinyit egy méhkaptárt, így bemutatva a méhek életét és a méhkirálynőt. Ősszel a kézi betakarításban és a gyümölcsfák nyírásában segítenek a projekt kis résztvevői, akik ez alkalommal ismerkednek meg az alma jótékony hatásaival és rengeteg felhasználási módjával.


2014. márc.28.-án, pénteken Csíkszereda 5 tanintézményében ( Petőfi Sándor Általános Iskola, Nagy Imre Általános Iskola, Nagy István Művészeti Líceum, József Attila Általános Iskola és a Csipike Napközi) veszi kezdetét az idei Alma András projekt, ezzel kapcsolódik az erdélyi Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez.

● A Bodnár Bognár projekt harmadik alkalommal kerül megszervezésre. Bodnár Bognár héthatáron ismert nagy tudósa a fáknak, a fafeldolgozásnak, ráadásul népművész hírében is áll, gyönyörűen farag és a bútorfestéshez is jól ért. Nagyszerű élmény ezzel a sokoldalú egyéniséggel találkozni. Színesen mesél a fák életéről és tulajdonságairól erdei sétánk során, mindent megmutat: a kérgüket, koronájukat, levelüket, mesél a gyökerükről, a talajról, amit leginkább kedvelnek, termésükről és lakóikról, sok-sok jó barátjukról, de még az ellenségeikről is. Megmutatja a faiskolát is, ahol 1,2 és 3 éves fenyőcskéket láthatunk iskolásan sorakozni, elvezet az ültetvényre is az erdei iskola szomszédságában. Bodnár Bognár egy személyben komoly felnőtt és önfeledt játékba merülő gyerek: szórakoztató és tanulságos játékokkal ismerteti meg a környezettudatos erdőgazdálkodást. A nap során egy vagy több lucfenyőt ültetnek a gyerekek.

Márc. 28.-29.-én a Kalibáskő Erdei Iskolában találkozik Bodnár Bognárral a székelyudvarhelyi gyerekekkel, ezzel kapcsolódik az erdélyi Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez.


● Kézműves Kata is kíván kapcsolódni az ünnephez, a vásárral egybekötött kiállítás színhelyén, a főtéren vagy a templom előtti téren szeretettel vár minden olyan családot, aki a hagyományos bútorfestés, a színek és minták iránt érdeklődik és ki is szeretné próbálni saját kézügyességét.
(2014-03-30)
..:: Programjaink

Kreatív hét 2012. július 22.-28.

Ára: 400,0 ron

Rajz – festészet – szobrászat,



Játék formákkal, színekkel, árnyékkal.

Célja: önkifejezés, szépérzék és kézügyesség fejlesztése; az alkotás öröme és a sikerélmény megtapasztalása; a vakáció jó hangulatban, biztonságos környezetben való töltése, tapasztalatok szerzése az alkalmazkodás és önállósulás útján.

Támogatóink